Technológia és számítástechnika

Ezeket a dolgokat biztosan nem tudtad az iPhone készülékekről

Az iPhone volt az az okostelefon, amely forradalmasította a mobiltelefonok világát. A készülék 2004-es piacra dobásáig a mobilpiacra az olyan, jellemzően kisméretű készülékek voltak jellemzőek, amelyekkel alapvetően két funkciót tudtunk használni: hívásokat lebonyolítani és szöveges üzeneteket küldeni és fogadni. Az iPhone-ok megjelenése ezen nagyot változtatott. Az, hogy ma az okostelefonok fejlődése ott tart ahol, jelentős mértékben köszönhetjük Steve Jobsnak és csapatában.

A tavalyi év végéig a becslések szerint nagyjából 2,2 milliárd iPhone készüléket adtak el világszerte, ami egy óriási szám és akkor még nem is beszéltünk az olyan kellékek piacáról és értékesítéséről, mint a különböző iPhone tokok, állványok stb. 

Mivel az iPhone készülékek nagyon népszerűek Magyarországon is, így például webáruházunkban is válogathatsz a jobbnál jobb iPhone tokok közül.

Pedig, a tervezési folyamat kezdetén az Apple mágusa még nem telefont akart kifejleszteni, hanem egy érintőképernyős táblagépet. Azonban, amikor látta az elkészült prototípust, felismerte a benne rejlő üzleti potenciált és módosított eredeti elképzelésén. Persze ennek csak részben volt az oka az, hogy Jobs úgy látta egy érintőképernyős telefon sikeres lehet, az érem másik oldala, hogy akkor úgy gondolta, a táblagépek piacra dobása még korai döntés. 

Mivel az iPhone készülékek nagyon népszerűek Magyarországon is, így például webáruházunkban is válogathatsz a jobbnál jobb iPhone tokok közül, összegyűjtöttünk néhány érdekességet ezen készülékekkel kapcsolatban, amelyek egy részét valószínűleg még nem tudtad.

Miért pont 9:42?

Mint azt bizonyára te magad is észrevetted, az iPhone telefonokat ábrázoló reklámanyagokon a készülék órája 9:42-t mutat. Ez azért van így, mert az Apple eseményei hagyományosan 9 órakor kezdődnek és a bemutatókat általában 40 perccel ezt követően indítják. Ehhez a cég még hozzátesz egy keveset, így lesz ebből 9:42, illetve az utóbbi időben 9:41.

Atomtámadás ellen is véd? 

Vajon az iPhone hány felhasználója vette a fáradtságot és olvasta el az EULA-t, vagyis a felhasználói licenszszerződést? Biztosan nem sokan, hiszen nem egy rövid anyagról van szó, a szöveg több mint 18 ezer szóból áll. Márpedig, ha elolvasnád, megtudhatnád belőle például azt is, hogy Apple készüléket, iPhone tokot és más termékeket nem használhatsz nukleáris bomba, vegyi, biológiai és egyéb fegyverek készítésére.

Nem is ez volt az első okostelefon

Ha szigorúan nézzük, nem az Apple terméke volt az első okostelefon. Az IBM ugyanis még 1994-ben piacra dobta Simon típusú telefonját, amely érintőképernyős volt, e-mailezhettünk vele és voltak egyéb alkalmazásai is. Emellett, a Cisco Systems már az Apple előtt levédette az iPhone nevet, úgyhogy pert is indítottak az Apple ellen, amiért az így nevezte készülékeit. Később megállapodtak ezzel kapcsolatban.

Na de mit jelent az i betű?

Nézzük akkor a készülék nevében lévő i betű jelentését, ami angolu ugyebár annyit tesz, mint Én. Igazából nem kell hozzá különösebb ördöngősség, valószínűleg te magad is rájöttél, hogy az iPhone tok, az iPad és társaik nevében mit is jelent az Én? Az I annyi, mint Internet.

Igazából már 1983-ban is volt iPhone

Ezt azért valószínűleg nem tudtad. Arról van szó, hogy Hartmut Esslinger, az Apple cég egyik fejlesztője a távoli 1983-ban kidolgozott egy olyan telefont, amelyet tollal lehetett vezérelni és rendelkezett olyan funkciókkal, mint a mai iPhone készülékek. Ez a találmány végül nem került a nyilvánosság elé, pedig érdemes belegondolni. Mi lett volna, ha már a nyolcvanas évek első felében megjelennek a piacon az első mobiltelefonok?

Ugyanazon kategóriába tartozó cikkek: